Az érzelmek tengerén török sorozat a Duna TV-n

Vadonatúj napi sorozat indul a Duna TV-n

Az érzelmek tengerén török sorozat - Duna TV

Az alábbiakból kiderül, hogy mikor indul pontosan az új török sorozat és kik lesznek a szereplők. Az MTVA sajtóközleményéből:

Az érzelmek tengerén

Megvan mikor indul a török sorozat!

Február 21-től, kora esténként Az érzelmek tengerén címmel, vadonatúj napi sorozat indul a Dunán.

A Duna TV-n nagy sikerrel fut az Isztambuli menyasszony című török sorozat, és nem ez lesz az utolsó romantikus napi széria a félhold országából. Egy nő történetét mutatja be az új sorozat, ami nemcsak a szerelemről, hanem az újrakezdésről szól. Arról is, hogyan tanul meg talpra állni akkor is, ha pont az az ember csapja be, akiben feltétel nélkül hitt.

Jöjjön a részletesebb tartalom:

Tartalom

Deniz egy varázslatos burokban él, megvan mindene, amit csak egy nő kívánhat; sármos férj, két szép gyerek, vagyon, csodás otthon. Gondtalan élete következtében, a nő jóindulatú, naiv és szeretettel teli. El sem tudja képzelni, hogy mindennek valamikor vége lehet.

Pedig amikor a férje, Alihan, - akit nyomasztanak a cége dolgai, a mindennapok monotonitása, a családdal járó nehézségek – elhagyja, kénytelen szembenézni a zord valósággal, a világnak azzal a felével, ahol a mindennapi betevő előteremtése is komoly gond. Fogalma sincs, hogy Alihan egy fiatalabb nő kedvéért hagyja el, akivel új, gondtalan életet kezdhet.

Ráadásul mindenben Deniz kebelbarátnője, az ármányos Hulya segítette.

Deniz új életet kezd, megpróbál munkát vállalni, új otthont teremteni, ám döbbenten tapasztalja, hogy fogalma sincs, hogyan működnek a dolgok Isztambul szegénynegyedében. A rideg valóság pofonként éri, így fordulhat elő, hogy a ház, amit bérel, valójában nem a bérbeadóé, hanem a vidékről visszatérő Miraté, a karakán, jóképű és nem utolsósorban megbízható lóidomáré.

Jelenetfotók a sorozatból

Deniz és gyermekei, a bajkeverő Hulya és végül a két főszereplő: Deniz és Mirat:

Mirat azonban nem egyedül jön vissza, hanem Diyarral, akiről mindenki azt hiszi, hogy a férfi felesége, valójában a családja bosszújától megmentett fiatal lány. Deniznek és gyerekeinek be kell illeszkednie a pletykás szomszédokkal, hamis feltételezésekkel és kihívásokkal teli világba.

Az eleinte összetört és kétségbeesett asszony azonban fokozatosan magára talál, amiben Mirat először csendes szimpátiája, majd egyre inkább szerelemmé erősödő érzései is segítik.

Egy nő története nemcsak a szerelemről, hanem az újrakezdésről, arról, hogyan tanul meg talpra állni, akkor is, ha pont az az ember csapja be, akiben feltétel nélkül hitt Vajon Deniz képes–e újra bízni egy másik férfiban?

Deniz és gyermekei Az érzelmek tengerén sorozatban
Hulya Az érzelmek tengerén sorozatban
Deniz és Mirat Az érzelmek tengerén sorozatban

Kattints a gombra az epizódok tartalmának megtekintéséhez!

Sorozatajánló!

Egy másik romantikus sorozat évad premierje is a Duna tv-n lesz látható: Velvet Divatház 5. évad. Nézd meg a sorozat ajánlóját a linkre, vagy a képre kattintva!

Az érzelmek tengerén szereplők

Az érzelmek tengerén című széria két főszereplője Özge Özberk (Deniz), díjnyertes színésznő, és Kutsi (Mirat), a hazájában népszerű énekes.

További szereplők: Devin Özgür Çinar (Hulya), Eratik Hakan (Alihan), Güzin Usta (Cemile), Hakan Vanli (Nejat), Hazal Adiyaman (Ece),  Sabahat Kumas (Diyar), Yeşim Ceren Bozoglu (Fikriye), Zeynep Aydemir (Sebnem)


A világszerte közel nyolcvan országban bemutatott sorozat Törökországban két évadon át volt látható szombat esténként.

A sorozat aktuális epizódjainak tartalmát a Csibészke Magazinban lehet majd nyomon követni.

A főszerepben: Özge Özberk és Kutsi

Az érzelmek tengerén főszerepében: Özge Özberk és Kutsi

Premier: Duna TV

Forrás, fotók: MTVA

Összefoglaló

Ebből a sorozat adatlapból megtudhattad, hogy egy új török sorozat országos premierje lesz a Duna TV csatornán. Megismerhetted a pontos kezdési időpontot, a főszereplőket. Bepillantást nyerhettél a tartalomba is. Hasonlóan romantikus sorozat lesz a TV2-n A szerelem aromája című kolumbiai telenovella. Erről itt olvashatsz!


Láttad már a teljes szériát, vagy egy-két epizódot belőle? Mi a véleményed róla?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

20 − 13 =

Scroll to top